Keresés a Bibliában

16Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába és olvasásra jelentkezett. 17Izajás könyvét adták neki. Kinyitotta a könyvet és éppen arra a helyre talált, ahol ez van írva: 18„Az Úr lelke rajtam:
ő kent föl engem,
hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
ő küldött engem,
hogy (meggyógyítsam a megtört szívűeket),
szabadulást hirdessek a raboknak,
és a vakoknak megvilágosodást,
hogy felszabadítsam az elnyomottakat, 19hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét,
(és bosszújának napját).” 20Azután összetekerte az Írást, visszaadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. 21Akkor megszólalt: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.” 22Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a magasztos igéken, amik ajkáról elhangzottak. „Nem József fia ez?” – kérdezgették egymástól. 23Ő azonban így folytatta: „Bizonyára ezt a közmondást fogjátok nekem szegezni: orvos, gyógyítsd önmagadat! Tedd idehaza is azt, amit hallomásunk szerint Kafarnaumban tettél. 24Bizony mondom nektek, folytatta, sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a saját hazájában. 25Igaz, amit mondok nektek: sok özvegy élt Izraelben Illés napjaiban, amikor három évre és hat hónapra bezárult az ég, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. 26Azok közül egyhez sem volt küldetése Illésnek, csak egy özvegyasszonyhoz a Szidon-földi Száreptába. 27Leprás is sok élt Izraelben Elizeus próféta idejében. De azok közül sem tisztult meg más, csak a szíriai Naamán.” 28Ennek hallatára mindnyájan haragra gerjedtek a zsinagógában. 29Fölugráltak és kiűzték a városból. Fölvitték a hegy tetejére, ahol a városuk épült, hogy onnan letaszítsák. 30Ő azonban áthaladt közöttük és elment.

KNB SZIT STL BD RUF KG